HONISMERET XI. évf. 2012/2.sz.
2012.05.17 16:02
A HONISMERET folyóirat februári számának 11-16. oldalán Borka Elly tollából "Százéves a Magyar Cserkészszövetség" címmel egy igen szép beszámolót olvashatunk a hazai cserkészet születéséről és munkájáról.
Köszönjük a megemlékezést és méltatást.
Bokody József
90 évesek a budapesti Anonymus-ok!
2012.05.17 15:47
Június hóban ünneplik fennállásuk 90. évfordulóját a budapesti Belvárosi főplébániatemplom 221. sz. Anonymus cserkészcsapat tagjai. Június 8-án, pénteken 17 órakor a templom alagsorában (Márciuzs 15-e tér) lévő cserkészotthonban Cserkésztörténeti kiállításukat nyitják meg, majd hálaadó Szentmisén vesznek részt. Másnap, június 9-én, szombaton pedig 10-17 óra között az egésznapos kiállítás mellett városismerreti vetélkedő, ügyességi játékok, kézművesfoglalkozás, közös főzés kerül lebonyolításra.
Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.
Megemlékezés Dr. Csipkés György, Klemó bá' sírjánál
2012.05.14 15:42
KEDVES BARÁTAIM!
KEDVES CSERKÉSZTESTVÉREK!
.
C S I P K É S GYÖRGY /Klemó bá’/ halálának hetvenedik évfordulóján a Farkasréti temetőben lévő sírjánál, diák és cserkésztársak, valamint tisztelői megemlékezésre gyülekezünk
2012. június 16-án, szombaton 11 óra előtt 10 percel az 59-es villamos Farkasréti végállomásán.
A sír könnyebb megtalálása érdekében, innen együttesen megyünk a sírhoz.
Megemlékezésünkön Cseresnyés Pál tart emlékbeszédet, majd elhelyezzük a síron a megemlékezés koszorúját, ezután Kovács Mihály református lelkész hirdet igét, majd elénekelünk egy zsoltárt, valamint az 1942-ben a temetésen és minden találkozónkon elénekelt dalt.
Szeretettel hívunk és várunk minden volt HÖK-öst és Ifjúvezetőt.
Kérjük, hogy a meghívásunkat terjeszd ismerőseid, barátaid körében.
Budapest, 2012. május 6.
Lengyel Gábor
szervező
Kedves kerületi- és csapatparancsnokok!
2012.05.08 11:57
A gödöllői Cserkészgyűjtemény egyre kevesebb híranyagot kap a cserkészkerületektől és a cserkészcsapatoktól. Így munkátokról nem marad fenn megfelelő dokumentum az utókor számára. Továbbá a kutatók, dolgozatot-, diplomamunkát írók nem jutnak megfelelő információhoz. Az anyagot kerületenként és csapatonként gyűjtjük és kezeljük, melyet bárki megtekinthet.
Kérjük ezért az alábbiak rendszeres megküldését:
- körleveleket, híradókat, beszámolókat,
- rendezvények, cserkésznapok, műsoros estek meghívóit és programjait,
- kerületi és csapattörténeteket,
- cserkészmunkátokról megjelent helyi újságcikkeket (a sajtótermék címe, megjelenési helye és idejének feltüntetésével)
- és a cserkészettel kapcsolatos más, jelenlegi és régebbi dokumentumait és kiadványait.
A meghívókat kérjük időben megküldeni, hogy azt a honlapunkon közzé tudjuk tenni.
Elérhetőségeink a jelen honlap első oldalának alján találhtó.
Köszönjök. Jó munkát!
Bokody József
Megjelent az emlékbélyeg!
2012.05.14 17:18
2012. április 20-án megjelent a "Magyar cserkészet megalakításának 100. évfodulójára a Magyar Posta által kiadott feláras bélyeg kisív. A kisívben lévő négy bélyegen a Gödöllői Világ-Jamboree, a vezetőképzés, a cserkészköszöntés és a cserkészjelvény szerepel. Április 22-én Veszprémben, 28-án pedig Budapest-Vérmezőn, Gödöllő-Cserkészparkban, Kecskeméten, Gyulán, Miskolcon és Székesfehérváron megrendezett Cserkésznapokon volt postai emlékbélyegzés.
A cserkészbélyegről a "Bélyegvilág - Filatéliai és numizmatikai szemle" májusi számának 6. oldalán olvashatunk.
A bélyeg elsőnapi borítékon, a hírdásunk meletti képre kattintva látható.
ÖPBSG Nachrichten
2012.05.08 11:58
Megjelent az Osztrák Cserkészszövetség Bélyegújságának 2012. áprilisi száma.
Olvasható a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ Cserkészkönyvtárában. A cikkek részletesen beszámolnak a Szent György nappal kapcsolatos, egyes nemzetek által kiadott bélyegekről is.
Neves cserkészvezetők születési és halálozási időpontjai
2012.03.14 11:01
Az utóbbi időben több cserkészcsapatból éredeklődtek korábbi vezetőik adatai iránt, pl. a születési- és halálozási évfordulóikról. Ezért a készülő "Cserkészvezetők lexikona" anyagából az alábbiakban tesszük közzé, a már feldolgozott adatokat. A kiegészítés folyamatosan történik.
Kérjük, hogy az esetleges kiegészítéseket vagy javításokat a honlap alján lévő elérhetőségeink felhasználásával közöljétek.
A segítséget előre is köszönjük.
Cserkész EX LIBRIS
2012.02.28 17:58
Kedves Olvasó!
Kedves Cserkésztestvérem!
„EX LIBRIS” – gondolom, hogy te tudod miről van szó! Az egyik idegenszavak szótára egyszerűen csak „könyvjegy”-nek nevezi. A másik kiadvány hosszabban magyarázza „Az EX LIBRIS” latin szó, sokszorosított (grafika vagy nyomdai) eljárással készített papírlap, melyet a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztanak”. Valójában a könyv tulajdonosának rajzos „névjegye”. Amennyiben még nem rendelkezel EX LIBRIS-el, akkor a mai számítógépes technikával könnyen készíthető. A kis grafikát legjobb öntapadós címkére nyomtatni, mert így -- mint a bélyeget – könnyen beragaszthatjuk könyvünkbe.
Van egy kérésünk:
A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban működő Cserkészgyűjteményben szeretnénk összegyűjteni és közkincsé tenni a magyar cserkészek, illetve a cserkésztémában megjelent EX LIBRIS-eket.
Ezért kérjük, ha rendelkezel saját EX LIBRIS-el, vagy van birtokodban cserkész témájú kiadvány, annak egy példányát küldd el az alábbi címek egyikére.
e-mail-on:bokody.jozsef@gmail.com
postán: Bokody József, 1193 Budapest, Deák Ferenc utca 61.
Segítségedet előre is köszönjük! Bokody József
Cserkész 100 forintos
2012.02.28 18:00
A "Bélyegvilág - Filatéliai és numizmatikai szemle" 2012. januári számában újabb tájékoztatást találtunk a megjelenő 100 forintos cserkész emlékpénzről:
19, oldal:
"A Cserkészszövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából kibocsátandó szinesfém emlékérme a 2012. szeptember 1-től 2013. augusztus 31-ig tartó Cserkész emlékév nyitónapjától lesz megvásárolható. Az évfordulóra is utaló, stílszerűen 100 forintos névértéket képviselő emlékérmét tizenkét szögletű formája teszi igazán különlegessé.
21. oldal:
Itt olvashatók újból, a korábbi híradásban szereplő technikai adatok. (Lásd a következő híranyagot.)
100 Forintos cserkész érme jelenik meg
2012.02.28 18:01
Korábban már hírt adtunk, hogy a Magyar Cserkészszövetség megalakulásának (1912. december 28.) 100. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzt hoz forgalomba. A mellékelt képen látható 100 F-os érme 2012. szeptember 1-én kerül kiadásra. Mivel korlátozott számban lehet majd megvásárolni ajánljuk, hogy az előjegyzési határidőig, legkésőbb 2012. január 3-ig adjátok le igényléseteket.
A BU kivitel 1050,- Ft-ba, a Proof kivitel 1200,- Ft-ba kerül. Tipusonként 3-3 db igényelhető.
Az előjegyzési űrlap és tájékoztató a penzvero.hu/preorder címen érhető el.
Ezt a hírt sürgősen terjesszétek cserkésztestvéreiteknek.
Új hírként:
Az "Érme Hirlap" 2012/1. számában, "Az MNB 2012-es kibocsátási programja" című cikkben a következőket olvashatjuk:
"Az utolsó 2012-es kibocsátás egy a Magyar Cserkészszövetség megalapításának 100. évfordulójáról megemlékező réz-nikkel érme lesz december 28-án. 1912-ben ezen a napon hozták létre a Robert Baden-Powell angol lovassági tábornok által öt évvel korábban alapított vallásos ifjúságnevelő világmozgalom magyar tagozatát. A két világháború között a magyar főcserkész gróf Teleki Pál földrajztudós, többszöri miniszterelnök volt, akinek vezetése alatt a magyar cserkészet komoly eredményeket ért el az ifjúság nevelésében - 1933-ban még cserkész-világtalálkozót, azaz dzsemborit is szerveztek hazánkban, 30 ezer fiatal részvételével.
A cikk mellett BI-PI képe látható.
Magyar cserkészkitüntetések 1910-2011
2011.10.05 13:00
Több évtizede irattárakban, levéltárakban, évkönyvekben és más kiadványokban kutatjuk a magyar cserkész kitüntetésekről szóló dokummentumokat. Mára összeállt az a hatalmas anyag, amelyben az egyes magyar cserkészszövetségek kitüntetéseiről szóló elnökségi és/vagy OIB határozatokat, alapító leveleket, kitüntetési szabályzatokat, a kitüntetések leírását, azok fotóját vagy rajzát, az oklevelek és igazolások mintáit, az adományozó jegyzőkönyvek és/vagy hiradások alapján az adományozások időpontjait és ezeken belül a kitüntetettek névsorát, csapatszámát tüntettük fel.
Az összeállítás az alábbi Magyar Cserkészszövetségekre terjed ki:
A. Magyar Cserkészszövetség 1912-1945.
B. Magyar Cserkészszövetség 1948-2011.
C. Magyar Cserkészcsapatok Szövetsége
D. Magyar Cserkészlány Szövetség
E. Külföldi Magyar Cserkészszövetség
F. Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Sajnálattal kell megemlítenünk, hogy többszöri kérésünk ellenére egyes szövetségek a mai napig nem adták meg kitüntetéseik adatait vagy azok egy részét és nem közlik rendszeresen a kiadott kitüntetettek névsorát. Így összeállításunk nem teljes. Kérjük a hiányzó adatokat részünkre megküldeni.
Az elkészült anyagot jelen honlapunk "Tanulmányok" rovatába, folyamatosan tesszük közzé.
dr. Bakos Miklós és Bokody József
cserkésztörténeti kutatók
VEZETŐK LAPJA 2001-2006. évek
2011.05.09 18:18
Többen érdeklődtek a Magyar Cserkészszövetség régebbi Vezetők Lapjának egyes példányai iránt, mert abból adatokat szeretnének átvenni honlapjukra vagy csapattörténetük megírásához szükségesek.
A VL-t 2001 és 2006 között Ormay József főtitkár, Toci bá szerkesztette. Kérésünkre folyamatosan rendelkezésünkre bocsájtja a szöveget. Így jelen honlapunkon ezen években megjelent lapok feltöltése megkezdődött és folyamatosan olvashatók lesznek.
Az anyag a "Tanulmányok" rovatban található.
Toci bá köszönjük!
ARCOK ÉS PÉLDAKÉPEK - cserkész életrajzi lexikon
2011.05.12 11:51
Már több tíz éve gyűjtöm a magyar cserkészek és cserkészvezetők életrajzi adatai. Jelenleg több mint 1000 személy rövidebb-hosszabb adatával rendelkezem. Mivel én is vallom, hogy „történelmünk ismerete nélkül nincsen jövőnk”, tervezem és szeretném cserkésztestvéreim kezébe adni az
ARCOK ÉS PÉLDAKÉPEK
című cserkész életrajzi lexikont. A kiadvány felölelné a magyar cserkészet megszületésétől, 1910-től, a cserkészet 1948-ban történő megszüntetéséig terjedő időszakot, amelyben kb. 300-350 fő életrajza jelenhetne meg. Természetesen a hazai, a Kárpát-medencei és az emigrációban, a világ minden táján működő és kiváló munkát végző cserkészek, cserkészvezetők is szerepelnének.
A teljességre való törekvés érdekében kéréssel fordulok a magyar cserkészszövetségekhez, az egyes cserkészkerületekhez, csapatokhoz és minden cserkészhez, hogy támogassátok munkámat:
1.) Kérem, hogy a jelen honlap ”Tanulmányok” rovatában nézzétek át a kiadvány bővített szinopszisát és amennyiben hibát észleltek vagy van kiegészítésetek, szíveskedjetek azt velem közölni.
2.) Továbbá kérem, hogy ha a szinopszisból neves vagy kiváló cserkészek kimaradtak, kutassátok fel életrajzát és azt, illetve fellelhető dokumentumait, (pl. saját életrajzát, gyászjelentését, fotóját, stb.) másolatban küldjétek meg címemre.
Elérhetőségem a honlap alján található. További felvilágosítással szívesen állok rendelkezésetekre.
Az eddigi és a jövőbeli adatközlők munkáját a könyv elején, név szerint meg fogom köszönni.
Az anyagot kérem, hogy szíveskedjetek március végéig eljuttatni hozzám.
Köszönettel. Jó munkát!
Bokody József
cserkésztörténeti kutató
Nyílt levél a Magyar Cserkészszövetség Elnökségének
2011.05.12 11:59
Ivasivka Mátyás, dr. Bóna Zoltán és Bokody József a Magyar Cserkészszöveség Elnökének írt, alábbi levélben aggodalmukat fejezik ki a Magyar Cserkészszövetség működésével kapcsolatban.
Kérjük a hozzászólásokat a honlap előlapján megadott drótposta címre.
2011. MÁJUS 12-I KIEGÉSZÍTÉSÜNK:
SAJNÁLATTAL KÖZÖLJÜK, HOGY A MAGYAR CSERKÉSZSZÖVETSÉG ELNÖKE, ELNÖKSÉGE A MAI NAPIG NEM REAGÁLT AZ ALÁBBI LEVELÜNKRE:
Felhívás!
2011.05.12 12:00
Kedves Látogatók,
Kedves Cserkésztestvérek!
Felhívom a figyelmet, hogy a honlapon megjelent anyagokkal kapcsolatos észrevételeiteket, kiegészítéseiket, valamint új anyagokat kizárólag a bokody.jozsef@gmail.com drótposta címre tudjátok elküldeni. Kérjük, hogy kutatásokkal megalapozott csapat-, kerületi-, illetve szövetségi történeti tanulmányokat, cikkeket és híreket küldjetek. Minden esetben kérjük a szerző, az esetleges kiadó és lábjegyzetben a forrásmunkák feltüntetését. Ezek hiányában az anyagot nem tudjuk közölni.
Amennyiben a szerkesztőség valamely adattal nem ért egyet, úgy a helyesbítés, illetve kiegészítés céljából konzultálni fogunk a beküldővel.
Köszönettel
a szerkesztő
LETÖLTÉSEK ENGEDÉLYEZÉSE
2010.10.08 21:24
Többek érdeklődésére tájékoztatjuk a honlap látogatóit, hogy bármely anyag letölthető. Előfeltétele, hogy részbeni vagy teljes felhasználás estén lábjegyzetben meg kell jelölni a forrásmunkát, hogy az anyag mely szerzőtől és a "gyujtemeny.cserkesz.hu" honlapról származik. Ezen megjelölés nélkül az anyag nem használható fel.
További cserkész honlapok
2010.10.08 21:26
Többen érdeklődtek, hogy cserkésztörténeti és más cserkész adatokat hol találhatnak a vilghálón. Javasoljuk, hogy keressétek meg a cserkesz.lap.hu honlapot, ahol számos leágazás találhtó. Jó böngészést kívánunk.





